A Sedrin projekt

Üdvözöljük Önt a Sedrin projekt honlapján. A projekt célja, hogy segítséget nyújtson a roma gyermekeknek az általános iskola elvégzésében.  Úgy határoztunk, hogy e probléma kezelésére arra képezzük ki a roma nőket, hogy intermediátorokként járjanak el a roma gyermekek és a iskola között.

WP Koordinátor: IDEA ROM

Kezdés ideje: 2013.11.01.

Befejezés ideje: 2014.08.30.

 

Célok:

Célunk, hogy a roma nők a gyakorlatban is megvalósíthassák, amit a WP3 keretében tanultak gyermekeik iskolai felkészítéséhez ahhoz, hogy iskolába járjanak és így jobban felkészíthessék gyermekeiket.

 

MEGJEGYZÉSEK

- Országonként 20 roma gyermek felkészítése

- Helyszínek: Rugalmas az egyes partnerek szükségletei szerint (egy roma településen belül, helyi hatóságok által biztosított terek, közösségi terek és a partnerek tulajdonában lévő terek). Roma települések közelében kell lenniük

- Első ciklus (egybeesik a tanévvel): A roma gyermekek teljesítményének nyomon követése az iskolai környezetben

- Második ciklus: A gyermekek felkészítése a tanév kezdetére

 

TEVÉKENYSÉGEK

- Keret a tréningnyomon követéséhez (a tréning ténylegesen megvalósul, eredményes, konkrét mérhető hatás a gyermekekre)

- Keret a gyermekek fejlesztésének nyomon követésére

 

- Monitoring látogatások beütemezése (rendszeres): segítség és támogatás nyújtása, valamint a tréning nyomon követése

- Az elején roma nők a trénerrel együtt vesznek részt.

- Monitoring beszámolók az előrehaladásról kéthavonta

- Általános monitoring beszámoló

- A módszertan áttekintése

 

lifelong learning

Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerzõ nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehetõ felelõssé az abban foglaltak bárminemû felhasználásért. 

 

phone

Supported by the DI-XL project related with the dissemination and exploitation of LLP results through libraries

Joomla templates by Joomlashine